A közös munka mindenekelőtt a hozzánk forduló kliens problémájának átbeszélésével, a hallási észlelést vizsgáló teszt; illetve szükség esetén kiegészítő tesztek elvégzésével kezdődik. Ezek eredményei alapján készülhet el a személyre szabott program.
A tréning eleje, az úgynevezett passzív szakasz, mely során a résztvevő „passzívan” hallgatja az igényeinek megfelelően szűrt zenét. A második rész az úgynevezett aktív szakasz, melynek során már ő is aktívan dolgozik: felolvas, beszél, ismétel, énekel.
Gyerekek esetében fontos, hogy a szülő is részt vegyen a tréningen: a program első részében az édesanya, a végén pedig lehetőség szerint az édesapa.